Nem sokkal azután, hogy örökbe fogadtak egy apró, gesztenye- és bézs színű cicát, a lányom és a férje Kenyába repültek, hogy meglátogassák a családját. Egy hónapra elmentek, ezért megkértek, hogy macskaüljek. A házamnál. Az én ház, amely sok-sok év után először volt állatmentes (és így gondtalan). Vonakodva beleegyeztem.
Bár Marcy és Basil végül hazajött a vakációból, a macska soha nem. Úgy tűnt, nem nagyon vágynak rá, hogy újra csatlakozzon hozzájuk. Így került hozzám Zizi (a „lazizi” rövidítése, ami szuahéliül „kedves”, ami, hú, micsoda félreértés). Aljas kis szitok volt, amikor idekerült, és egy jókora aljas káromkodássá nőtte ki magát. Az a fajta macska, aki az imádnivaló unokáimra sziszeg. Aki terrorizálja az állatvédőket. Ki feszegeti a fogát a férjemre és rám – azokra a kezekre, amelyek táplálják őt! El kell szedni az állatorvoshoz való utazáshoz, ahol ha megérkezünk, még több nyugtatót adnak neki, mielőtt megvizsgálnák. Amikor partikat rendezünk, el kell barikádoznunk egy hálószobában, és táblákat kell kitenni: FIGYELEM: A MACSKA NEM JÁTSZIK JÓL MÁSOKKAL! Egyszerűen nem simogathatod meg a hátát vagy vakarhatod meg az állát büntetlenül; bármelyik pillanatban ellened fordul.
Idővel azonban valahogy csodálni kezdtem a hozzáállását (katitude?). A társadalom azt akarja, hogy manapság mindannyian melegek és bújósak legyünk. Zizi a pokolba mondja ezzel. Hagyja, hogy az egész lógjon, nem riasztja el a fenyítéseink vagy az unokák kétségbeesett vágya, hogy barátkozzon vele. A saját feltételei szerint éli az életét. Ez teszi azokat a ritka alkalmakat, amikor olyasmit mutat ki, amit valaki szeretetnek tarthat – amikor a bokám köré csavarja amint kinyitok egy doboz Fancy Feast-et, vagy hajszolok egyet a hétmillió játékból, amit vásároltam neki – annál inkább jelentőségteljes.
Zizi immár nyolc hosszú éve itt van. Ha meg akart melegedni velünk, akkor már biztosan megtette volna. A helyzet reménytelen. Sok szempontból megnehezíti az életet. És mégis. Az évnek ebben az időszakában, amikor hűvös éjszakákon fagyos a pázsit és a veranda fényei korán felvillannak, amikor összekucorodok a kanapé, meleg takaróval az ölemben, Zizi csendben és lopakodva találja oda az utat, és kicsit megteszi magát fészek. Megvakarom a fülét, ő pedig kinyújtja a nyakát, hogy találkozzon a kezemmel. Zizivel ugyanaz a fajta enyhülés van, mint a családdal az ünnepekre, szokásokból, vágyakozásból és közös emlékekből születik. Igen, Sam unokatestvér egy makacs dög, és Ellie néni egy kicsit megőrjít a szúrós módszereivel. De nagy hideg világ van odakint, és ott keresünk vigaszt, ahol csak lehet.
– Sandy Hingston helyettes szerkesztő a cégnél Philadelphia Magazin.